A bento manapság szinte egyet jelent a stílusos és kreatív ételpakkokkal, amelyekkel persze nem nehéz felvágni az iskolában, munkahelyen, hiszen a csupaszín ínyencségek és az elegáns dobozkák önmagukban is kiváló szépérzékről és sok-sok munkáról tesznek tanúságot. Kezdetekben azonban a bentók még elsősorban a funkciójuk miatt voltak használatosak, a tetszetős megjelenés később vált fontossá.
Manapság roskadásig az Instagram a szebbnél szebb, vagy éppel kreatívabbnál kreatívabb bentókkal, így nem csoda, ha világszerte sokan kedvet kapnak hozzá, hogy hasonlóképpen csomagolják akár saját munkahelyi ebédjüket, vagy éppenséggel a gyerekek iskolai uzsonnáját. Utóbbi azért is lehet jó ötlet, mert egy szép, színes bentóból válogatva talán még az egészséges ételek, vagyis a friss zöldségek, gyümölcsök is csábítóbban hatnak a kicsik számára. Bentóval még azok is gyakran találkozhatnak, akik maguk ugyan nem állítanak össze ételcsomagot, de például előre összeállított bento dobozokat rendelnek egyes ázsiai éttermekből. Ezek már jobbára eldobható műanyag dobozkákban érkeznek. Míg azonban a bento mai formájában igen népszerű, a történelmüket kevesen ismerik – annak ellenére is, hogy a bentók „ősei” már majdnem ezer évvel ezelőtt megjelentek Japánban.
A Kamakura-korban, amelynek kezdetét 1185-re, végét 1333-ra tesszük, itt-ott már terjedni kezdett az ételek hordozásának szokása, miután az emberek a rizs szárításának és főzésének fortélyait otthonosan tudták alkalmazni. Köszönhetően a szárított rizs (hoshi-ii) könnyű szállíthatóságának, a földművesek, vadászok és katonák magukkal tudtak belőle vinni a tevékenységük helyszínére, ahol aztán magában vagy megfőzve fogyaszthatták, ha megéheztek.
Ezután az Azucsi–Momojama-korban (1573-tól 1603-ig) már lakkozott fa dobozkákat kezdtek használni az eledelek tárolására. Ebben a viszonylag rövid ideig tartó, ám annál érdekesebb korban nemcsak a külvilág, más országok, de egyben a társas események, így például a teaszertartások iránti érdeklődés is felélénkült. Utóbbi ceremóniákhoz kapcsolódóan az emberek szívesen tettek szert előkelő és tetszetős kellékekre, így például csészékre, tárolóedényekre, és persze alkalomadtán azokra a lakkozott dobozokra is, amelyek tartalmát a teaszertartáshoz kapcsolódóan is fogyaszthatták. A bentó dobozok a cseresznyefavirágzáshoz kötődő ünnepre, a hanamira is elkísérték a tulajdonosaikat. A bento szó maga egyébként állítólag Oda Nobunaga daimjó (szamuráj hadúr) nevéhez köthető, aki a nála elszállásolt embereknek egyszerű eledeleket szolgált fel.
Az 1603 és 1868 között számon tartott Edo-korban a bento a szabadban tett kiruccanások elengedhetetlen kellékévé vált, ám gyakran egyszerűen csak bambuszlevélbe hajtották az ételt – ami pedig jobbára onigiri, vagyis a hagyományos japán rizslabdácska volt. Ebből általában többet is bugyoláltak egy-egy bambuszlevélbe. Mindamellett ugyancsak ebben a korban ütötte fel a fejét a hagyományos japán bento, a makunocsi is, amely már ízlésesen elrendezett, gyakran szezámmaggal szórt rizslabdákat tartalmazott többféle mellékfogással – zöldségekkel, hallal, tamagojakival (egyfajta omlett) és savanyított zöldségekkel kiegészítve. Utóbbi Japánban napjainkban is a legnépszerűbb bentónak tekinthető.
A Meidzsi-kor egyik nagy változását a vasút megjelenése jelentette Japánban, hiszen az utazásnak ez a módja végre lehetővé tette, hogy az emberek hosszabb utakat tegyenek meg. Csakhogy ahogyan azt ma is tapasztalhatjuk, hosszú utazások során hajlamosak vagyunk megéhezni, s ilyenkor jól jön, ha az állomások környékén találunk valami harapni valót. Nyilván valóban hamar rájöttek erre a fogyasztói igényre a 19. századi Japánban is, hiszen az 1868 és 1912 között húzódó Meidzsi-korban jelentek meg az első, máig ikonikus ekiben bentók. A legelső »vasútállomási bentót” állítólag 1885-ben adták el Ucunomija állomásán. Ez még csupán két onigirit és egy adag savanyított retket tartalmazott, csomagolásként pedig bambuszleveleket használtak.
A bento eddig tehát a japán nép szinte minden tagja számára könnyen elérhető volt, s gyakran még a csekélyebb jövedelemmel rendelkezők is könnyedén be tudták szerezni. A változás első jelei az 1912 és 1926 között jegyzett Taisó-korban kezdődtek, amikor is terjedni kezdtek az alumínium bento dobozok. A szép megjelenése, könnyű súlya és egyszerű tisztíthatósága miatt divatossá vált alumínium bentók idővel egyre népszerűbbek lettek, ám egyre inkább váltak státuszszimbólummá ezek az eredetileg főként praktikus okból léteződobozok. A világháború körüli ínséges időszakban a bento egész megjelenése sugallta a tulajdonosuk anyagi helyzetét, és ez nemcsak a munkahelyeken, de már az iskolások „uzsonnás dobozainak” esetében is így volt. A gyerekek akkor lélegezhettek fel, amikor bevezették az iskolai étkezéseket – ekkortól ugyanis feleslegessé vált a bentók cipelése.
Később megjelentek a napjainkban is nagyon népszerű műanyag bentók, és ismét egyre többen visznek Japánban az iskolába, munkahelyre is saját készítésű bentókat. Amellett a kirándulásoknak, egész napos programoknak, piknikeknek és más eseményeknek is elengedhetetlen kellékei, esztétikus megjelenésük miatt pedig szerte a világon sokaknak támadt kedvük kipróbálni magukat a bentókészítésben – még ha nem is hagyományos japán ételekkel töltik meg a dobozokat. Utóbbiban persze a közösségi oldalaknak is nagy a szerepe, hiszen több felhasználó akár milliós vagy több százezres követőtáborra tesz szert azáltal, hogy szemet gyönyörködtető bentókat készít. A képeket nézve pedig ugyan, kinek ne jutna eszébe, hogy jó volna efféle eledelt majszolni a suliban vagy a munkahelyen…?
Borítókép: By The original uploader was Kunchan at English Wikipedia. – Transferred from en.wikipedia to Commons., CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3201712
