Menü Bezárás

Ezek a holmik lepik el a hálószobát – de mit is kezdj velük?

Szinte észre sem vesszük, de idővel előfordulhat, hogy megannyi kacat, vagy éppen nagyon is fontos tárgy felgyülemlik a hálószobában, és ha nem rendszerezzük ezeket, valósággal ellephetik a helyiséget. Ez persze esztétikai szempontból sem ideális, de ráadásul még megnehezíti a dolgunkat akkor is, amikor éppen keresnénk valamit a felfordulásban. No de mi is a megoldás? Erre igyekszünk alább választ találni.

Találj helyet a cipőknek!

Így vagy úgy, de meglehet, hogy a cipőid elkezdenek egy idő után a hálószoba padlóján is gyülekezni, ami természetesen cseppet sem mutat megnyerően, mi több, akár útban is lehetnek időről időre. Szerencsére nem különösebben nehéz megoldást találni erre a problémára, hiszen a szekrény aljában vagy éppen egy szebb kosárban tökéletesen meglesznek a lábbelik. Ha pedig van néhány pár, amelyre különösen is büszke vagy, akár egy polcon vagy egy nyitott, a szobád színeivel harmonizáló cipősszekrényen is tárolhatod őket.

Érdemes mindig időben eltenni a ruhákat

A nap végén, amikor már semmihez nincsen kedved egy kiadós alváson kívül, a ruhák sorsa néha (vagy nem néha) az, hogy egyszerűen egy széken várják a reggelt, hogy aztán az ágyra kerülhessenek onnan, mikor éppen azt nem használod? Nos, ez öreg hiba… A megoldás ellenben cseppet sem nehéz, hiszen vagy elhatározod, hogy változtatsz a szokásaidon, és minden nap még lefekvés előtt elpakolod a ruhákat, vagy felszerelsz néhány akasztót, netán egy létra polcot, amelyre stílusosan akaszthatod rá a ruhákat. Ha még a szennyeskosárig sincsen kedved elmenni esténként, akkor pedig érdemes lehet egy szép kosárkát is csempészni a szobádba e célra. Persze, ezek továbbra is csak ideiglenes megoldást jelentenek, pár napnál tovább ezeken a tárolóhelyeken sem érdemes kallódni hagyni a ruhákat.

Ne feledkezz meg az ékszerekről sem!

Kedvenc ékszereidet különösen is jó, ha nem hagyod az asztalkán és polcokon szanaszét, hiszen nem elég, hogy kaotikus látványt nyújthatnak így, de ráadásul egyes darabok eltűnhetnek, mások pedig, kiváltképp a nyakláncok és karkötők, idegőrlő csomó- és göcsörttengerbe rendeződhetnek. Hogy megkíméld magad mindezektől a kellemetlenségektől, pár száz forintért beszerezhetsz egy-egy szép ékszertartót, de a nyakláncokat akár fel is akaszthatod szegekre vagy erre a célra a falra erősített akasztókra. Így az ékszer, ha éppen nem téged, a hálószobádat ékesíti majd.

Sminktermékek. Sminktermékek mindenütt!

A sminktermékeket, krémeket sokan szeretik az asztalokon, polcokon tárolni, hiszen így könnyedén elérhetőek, és pillanatok alatt el lehet érni őket a reggeli készülődés során is. De vajon mennyivel jelentene több időt és gondot a komód felső polcából előszedni őket? Nos, alapvetően semennyivel, ráadásul így sokkal rendezettebb külsőt nyerhet a szoba is. A sminkek helyén pedig elférhetnek dekorációk, de akár egy szép hangulatvilágítás is. Ha pedig a polcban kis dobozokban tematikusan elrendezed a sminkcuccokat, még sokkal egyszerűbben meg is találhatod, amit keresel!

Az ágyba hozott kávé átka…

A hálószoba gyakran helyszíne egy kis kávézással, teázással egybekötött olvasgatásnak, netán egy esti beszélgetésnek, amit ugyancsak valamilyen ital kísér, de a szerencsések olykor akár a reggeli kávéjukat is itt kortyolhatják. Akárhogy is, a poharaknak és bögréknek sajnos megvan az a rossz szokása, hogy az éjjeliszekrényen vagy az ágy mellett parkoljanak, mígnem valaki arrébb nem szállítja őket. A koszos bögrék persze nem maradhatnak a szobában, ezért a cél itt az, hogy mihamarabb észrevedd és kividd őket. Ha jól látható helyre teszed le mindig a poharakat és bögréket, akkor jó eséllyel nem is jelent majd gondot megtalálni és kivinni őket.

A borítókép forrása: pixabay.com / ErikaWittlieb