Menü Bezárás

Sem olyan aranyos, sem olyan szeszélyes testőröket nem gyakran látni, mint akik ezt a nagyit védelmezik

Az internetet valósággal ellepik a bájos állatos videók, de olykor feltűnik egy-egy, amit egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni. Ilyen az alábbi is, amely egy idősödő nő és négy házilúdja barátságát mutatja be.

Ahogyan az a felvételeken látszik, a szárnyasok mindenhová követik a gazdájukat, aminek azonban feltehetőleg nem mindenki örül, hiszen amint az a ludak természetéből következik, hajlamosak gyanakvással fogadni és elüldözni minden ismeretlent.

A ludakkal kapcsolatosan egyébként érdekesség, hogy őseik, a hazánkban is őshonos vadludak egész életükre választanak párt, amelyhez aztán meglehetősen hűségesek is maradnak, azonban a domesztikáció során ez a szokásuk úgy változott meg, hogy egy hím házilúd, vagyis a gúnár már általában egynél több tojót is elfogad.

Ezek a szárnyasok egyébként igen hosszú életet is élhetnek, hiszen várható élettartamuk meghaladja a húsz évet.

A borítókép forrása: pixabay.com / Mabel Amber