Hogyan kell pálcikával enni, és mik azok a dolgok, amik illetlenségnek számítanak? S egyáltalán, miért van ennyiféle evőpálcika?
Aki késhez, villához és kanálhoz szokott, bizony alaposan meglepve találhatja magát, amikor a leveshez csupán egy pár evőpálcikát kap. Azért javasoljuk, hogy eleinte más evőeszköz is legyen kéznél, hiszen sok időbe telhet, mire valaki megtanulja a pálcika helyes használatát, és kényelmesen tud vele enni.
A helyes pálcikatartás során az alsó pálcikát a tenyérrel kell megtartani – ezt használat közben sem kell mozgatni. A másik pálcika a hüvelykujj begye, valamint a mutató- és középső ujj között helyezkedik el, nagyjából olyan módon, mint ahogyan a ceruzát fogjuk. Ez a felső az a pálcika, amelyet a szilárd ételek „megfogásához” mozgathatunk. A levesek levét pedig természetesen a tálkából lehet inni. (Kivéve a koreai fogásokat, ahol használható kanál a levesekhez is.)
Noha az egyes országokban, tájakon eltérő lehet az a kép, amelyet a pálcika illendő használatáról alkotnak, általánosságban azért van néhány szabály, amelynek betartásával elkerülhetjük, hogy túl nagy illetlenséget követnénk el.
Mindenek előtt fontos, hogy ha közös tálból vesszük el az ételt, lehetőleg ne a saját evőpálcikánkat használjuk. Leggyakrabban találunk a terítéken olyan „közös” pálcikát, amely kifejezetten az ételek elvételére szolgál. Ez általában hosszabb is, mint az evéshez használt pálcika. Amennyiben mégsincs kihelyezve közös pálcika, természetesen használható a saját, de annak a nem evéshez használatos felével ajánlatos elvenni az eledelt a közös tálból.
Ha van pálcikatartó kihelyezve, akkor arra illendő helyezni a pálcikákat, amikor azok éppen nincsenek használatban. Mindenesetre fontos, hogy ne összevissza az asztalon, egymást keresztezve, vagy pedig merőlegesen az ételbe állítva tároljuk a használaton kívüli pálcikákat, hanem legalábbis egymással párhuzamosan letéve.
A pálcika nyugodtan kézben lehet aközben is, hogy éppen a levest isszuk ki a tálkából – még az is elfogadott, hogy a leves alján lévő kisebb ételeket felkavargassuk vele, vagy hogy a szánkhoz közelebb irányítsuk vele a levesben lévő apróbb szilárd részeket. A közös tálban ellenben jobb nem kevergetni az ételt a pálcikával sem.
Általában igazán illetlennek tekintendő az, ha a pálcikákat beledöfi valaki az ételbe – legyen szó akár rizsről, akár valamilyen más ételről, például sushiról vagy tempurázott finomságokról. Még akkor is így van ez, ha így esetleg könnyebbnek tűnik a kezdő pálcikahasználók számára az étkezés!
Ugyancsak kerülendő valaki másnak pálcikával átadni ételt, hiszen ez Japánban egy halotti szertartás elemére emlékeztet – az urnát adják hasonlóképpen körbe a temetési ceremóniákon –, és többek sértőnek érzik.
Természetesen nem a jó modor tükröződik azokról sem, akik a pálcikával játszanak az asztalnál, esetleg valaki másra mutatnak az evőeszközzel. Lehetőleg a pálcika szopogatását is kerüljük.
Miben különbözik a kínai, japán és koreai evőpálcika?
Koreában, Kínában és Japánban egyaránt használnak evőpálcikát az étkezésekkor, ám Koreában emellett bizonyos ételek fogyasztásához gyakorta használnak kanalat is. Alapvető különbség, hogy a japán evőpálcika rövid, hegyes és fából készül, a kínai hosszabb, hegyes és ugyancsak fa (vagy műanyag), míg a koreai jobbára lapos, közepesen hosszú, és zömmel fémből készül.
Mindez persze nem a véletlen műve. Kínában használják a leghosszabb evőpálcikát, amely kényelmesebb az ott általános, magasabb és nagyobb asztalok mellett, hiszen a rövid pálcikával nem mindig lehet olyan könnyen elérni az ételt. A közös tálak használata is közrejátszhatott persze a hosszabb pálcikák kialakulásában, mivel nem mindig volt külön pálcika az ételszedéshez, s ilyenkor a saját pálcikával kellett elvenni az ételt, ami hosszabb evőalkalmatossággal természetesen könnyebb feladat volt.
A japán pálcikák egyik jellegzetessége, a hegyes végződés pedig arra vezethető vissza, hogy a halban gazdag táplálkozás mellett ez a forma segítette a szálkák eltávolítását. A japán pálcika vastagabb is, mint a többi, márpedig azért, mert a rizst is ezzel eszik – szemben a koreai asztali etikettel, ahol a rizshez kanál használható. Koreában viszont azért preferálták a vékonyabb pálcikát, mert ezzel is lehetett spórolni a pálcika készítéséhez szükséges fémanyagon.
Noha általában a japán pálcikák is fából vannak, a kínai pálcikák esetében azért éppen ez az alapanyag az elterjedt, mert gyakoriak a pálcikával nehezebben megtartható, csúszósabb eledelek is, amiket a fém pálcikával bajosabb volna enni.
Koreában viszont a fém pálcikák népszerűek, aminek legalább részben az az oka, hogy az arisztokrácia előszeretettel használt ezüst pálcikákat, és a polgárok és földművesek is hasonlóra próbáltak szert tenni – még ha az alapanyagul szolgáló fém természetesem immár nem ezüst volt is. Az ezüst pálca az előkelő emberek esetében egy különös okból vált elterjedtté – amellett, hogy vagyonukat fitogtathatták –, méghozzá azért, mert úgy tartották, az ezüst pálcával kideríthető, esetleg riválisaik megpróbálkoztak-e arzént tenni az ételükbe. A fémeknek nagy előnye a tartósság is, ami ugyancsak növelhette vonzerejüket a spórolni vágyó emberek szemében.
(A borítókép forrása: pixabay.com / Arek Socha)
