A zászlósfarkú gerezáról van szó, amelyet másként zászlósfarkú kolobusznak is neveznek. A Nyíregyházi Állatparkot az a csodálatos szerencse érte, hogy az ott élő kolobuszoknak született egy tündéri aranyos kicsinye – aki egyébként szüleitől eltérően még nem a jellegzetes, fekete-fehér mintát viseli magán, és a szőrzete is sokkal szolidabb képet fest, mint az idősebb majmoké.
De hogyan is jön a képbe – vagyis a címbe – Gerald Durrell? Nos, a népszerű brit író és természettudós nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy begyűjtsön az afrikai Sierra Leonéból néhány zászlósfarkú kolobuszmajmot a Jersey-ben kialakított állatkertje számára.
Erről (vagy legalábbis részben erről) 1972-ben könyvet is írt Catch Me a Colobus címmel, valamint ezt megelőzően, 1967-ben egy gyermekeknek szóló televíziós műsor keretén belül mutatta be a kolobuszgyűjtés nehézségeit és szépségeit, egyéb tapasztalatai mellett.
A leírás szerint egyébként Durrell hiába indított expedíciót a bizonyos „vörös-fekete” és „fekete-fehér” főemlősök után kutatva, a vadászok szinte minden küllemű és színű majommal ellátták a természettudóst, csak épp e kettővel nem. Ekkor jött az ötlet – ami egy szomorú tényre irányítja a figyelmet –, hogy inkább a majom-hajtóvadászatokon kellene próbálkozni. Alighanem érthető, miért hőkölt vissza ez utóbbi kifejezés hallatán Durrell társasága, akiket rögvest felvilágosítottak arról is, hogy az ilyesféle hajtóvadászatoknak azért érezték szükségét a helybéliek, mert a majmok nem egyszer „tönkretették” a kakaóültetvényeket. A tömegesen leölt állatokért egyébként egyedenként pár shillinget kaptak a vadászok. Természetesen Durrell élve kérte az állatokat, amire előzőleg nyomatékosan felhívta a vadászok figyelmét.
A kétféle, végső soron is sikeresen befogott kolobuszmajommal – tudniillik, a „vörös-fekete” és a „fekete-fehér” majmokkal – kapcsolatban Durrell maga úgy fogalmazott:
„Azután, mintha csak elfogadták volna sorsukat, a fekete-fehér példányok viszonylag jól rákaptak a zöldségekre, amiket a piacról szereztünk, de a vörös-feketék továbbra is éppen csak annyit ettek, hogy életben maradjanak. Tökéletesen eltérő volt a jellemük – olyannyira, hogy nem is gondolnánk, hogy mindketten kolobuszok. A fekete-fehérek figyelmesek és élénkek voltak, és gyorsan megszelídültek annyira, hogy kézből egyenek. A vörös-feketék ellenben morcosak és makrancosak voltak, és olyannyira magukba roskadtak, mintha csak durcarohamot kaptak volna”.
A Nyíregyházi Állatpark kis gerezája szerencsére már távolról sem hallott hasonló hajtóvadászatokról, hanem fél évig tartó vemhesség után szülői gondoskodással mindenféle jóval körülvéve cseppent e világba. A jelenleg még világos színű apróság két-három hónap múltán kezdi magára ölteni a szüleire jellemző sötétebb rajzolatot, s fél évesen már egészen olyan lesz, mint kifejlett társai.
Az állatpark közleménye szerint a kolobuszok oldalán húzódó fehér sörény a helyváltoztatásban is fontos szerepet játszik, mivel ezek a főemlősök a lombkorona szintjén kitárt végtagokkal, vízszintes testtel szökellnek le, szőrgallérjukkal csökkentve az esés sebességét.
Sajnos a karakteres külső egy évszázaddal ezelőtt nagyon vonzóvá tette ezeket a majmokat a vadászok szemében, és az afrikai törzsekben fejdíszt is készítettek a fehér szőrmegallérjukból. Emellett az európai kereslet is nagy volt a kolobuszok bundája iránt, és noha mára a védelmi intézkedéseknek köszönhetően stabil az állományuk, továbbra is veszélyt jelent a fajra az orvvadászat, illetve az élőhelyek elvesztése is.
A zászlósfarkú kolobusz Közép-Afrika egyenlítői területein, főként bambusz- és esőerdőkben fordul elő, nappal aktív, táplálékát pedig elsősorban levelek jelentik.
A Nyíregyházi Állatparkban az Európai Fajmegőrzési Program keretében él egy tenyészcsapat, ami a két és fél héttel ezelőtt született kölyökkel öttagúvá gyarapodott.
(A borítókép forrása: MTI/Balázs Attila)
