Menü Bezárás

Mit ünneplünk Márton-napon? Hagyományok és szokások, amelyek november 11-hez kötődnek

Márton nap

Ha Márton napja, akkor finom libasült és újbor – vallaná a többség. Valójában azonban ennél jóval többet rejt magában ez a novemberi nap, amely nemcsak a katolikusok és a magyarok, de a hajdani állattartók életében is kiemelkedő ünnep volt.

Hogyan kötődik Szent Márton Magyarországhoz? Hát a libákhoz mi köze?

Tours-i Szent Mártont mindig is nagy tisztelet hazánkban, ami nem véletlen, hiszen Pannónia provinciában, azon belül pedig a mai Szombathelyen, Savariában született – egyes források szerint 316-ban, mások szerint egy évvel ezt követően.

Apja katonaként szolgálva tett szert Itáliában birtokra, ahol aztán letelepedtek, s noha Márton tizenöt évesen maga is katonának állt, már korábban elkötelezte magát a kereszténység mellett. Végül 341-ben lépett ki a hadseregből, miután Galliában előbb nem volt hajlandó harcba vonulni a pogányok ellen, majd – részben azt bizonyítva, hogy a háborúskodást nem gyávaságból, hanem meggyőződésből utasította el – fegyverek nélkül indult volna a csatába. Az ütközetre azonban nem került sor, amit többen csodaként értelmeztek.

A legismertebb történet, amely a szenthez kötődik, mégsem ez, hanem az az eset, amikor egy rablók által kifosztott koldust megpillantva együttérzésből kettévágta köpenyét, és egyik felét ráadta a nincstelen hátára. Később álmában látta Jézust a köpenyben, és hamarosan meg is keresztelkedett.

A libákhoz pedig az köti, hogy a legenda szerint amikor Tours püspökének akarták választani, ő viszakozott, és egy libaólban bújt el, de az állatok nagy ricsajt csaptak, amivel elárulták hollétét.

Márton-nap és a hagyományos állattartás kapcsolata Magyarországon

Szen Márton napja fontos időpont volt az állattartók számára is. Az állatok behajtása hagyományosan – amennyiben az időjárás is ennek megfelelően alakult – szeptember 29-én, Szent Mihály napján vette kezdetét, s ezzel egy időben kezdődött el az úgynevezett kisfarsang is, amely egészen november 25-ig, Katalin napjáig tartott, és kisebb bálokra, összejövetelekre, lakokákra adott okot. Elsőként egyébként éppen a kisebb jószágot – példának okáért a libákat – hajtották be, majd ezeket követték a nagyobb testű legelő állatok.

Ennek az időszaknak még három kiemelkedő napja volt ismert, méghozzá október 20., Szent Vendel napja, október 26., Szent Dömötör napja, valamint a behajtással összefüggő ünnepnapok közül utolsóként november 11., Szent Márton napja.

Ez utóbbin, mivel a karácsonyt megelőző negyven napos böjt előtti utolsó ünnepnap volt, rendszerint lakomákat csaptak, bálokat rendeztek, jókat ettek és ittak, no és persze vásáros nap is volt november 11. Noha a ludakat már leggyakrabban közel egy hónappal korábban behajtották, a tömött libát ekkor vágták le, s belőle levest, ludaskását, ízletes sülteket készítettek, amelyet a dinsztelt káposzta és a zsemlegombóc is remekül kiegészített. Úgy tartották, hogy jövő évi gazdagságukat is megalapozzák azzal, ha november 11-én ludat esznek.

Aki még nem evett igazi Márton-napi ludaskását, érdemes ezt is kipróbálnia, hiszen színes, illatos, vitaminban is gazdag – egyszóval, vérbeli bőséges, őszi eledelről van szó. Lentebb egy videós receptet is láthattok az elkészítéséről.

A ludak emellett olyan módon is kapcsolódnak Szent Mártonhoz, hogy Mars isten madarának is nevezték őket, ami úgy hangzott, „avis Martis”, ez pedig a „Márton madara” kifejezésre emlékeztetett kiejtve. Egyébiránt már a rómaiak is libát ettek novemberben, amikor az új évnegyed kezdetét ünnepelték.

Az újbor is jellemzően ekkortájt forrott ki, így tehát nem csoda, hogy a gazdag fogásokat szokás volt ezzel kísérni. A bort, amellyel ezen a napon koccintottak, Márton poharának is nevezték. A borhoz kapcsolódó hiedelem volt, hogy akinek picit „fejébe száll” a Márton-napi bor, azt nem gyötri majd fejfájás és gyomorfájás a következő évben.

Más érdekes hagyományok a Márton-naphoz kötődően

Abban, hogy ennyire közismert a mai napig Márton napja, valószínűleg közrejátszik az is, hogy az óvodákba és iskolákba könnyedén be lehet vinni olyan foglalkozásokat, amelyek nemcsak tanulságosak és a gyerekek erkölcsi fejlődését, értékrendjének kialakulását segítik, de egyúttal fel is keltik a kicsik érdeklődését. Lentebb is egy számukra készült videó látható, ami a fiatalabbak számára is érthető, de eközben tanítja is őket.

Különösen német nyelvterületen volt szokás, hogy lámpásokkal vonultak fel az utcákon Márton-napon, ezzel mintegy szimbolizálva a fényt, amelyet Szent Márton hozott el a világba hitével és jócselekedeteivel. Manapság több magyar óvoda, iskola is befogadta ezt a látványos, és a gyerekek számára mindenképpen nagyon izgalmas szokást, így immár felénk sem számít ritkaságnak, ha egy településen november 11-én, vagy ahhoz közeli időpontban lámpásokkal vonuló gyermekeket és szülőket pillantunk meg. Természetesen a fénnyel történő felvonulások az évnek ebben a legsötétebb időszakában egyébként is gyakoriak, és részben még jóval korábbi szokásokra és hiedelmekre vezethetőek vissza.

A Márton-napi felvonulásoknak természetesen helyenként eltérő miliője volt, így például Belgiumban énekszóval kísérték a felvonulást, és fehér lovon haladt a tömeggel Szent Mártonnak öltözve. Máshol házról házra jártak a gyerekek, és énekeltek az ott élőknek, s volt olyan hely is, ahol hatalmas tüzekkel emlékeztek meg Szent Mártonról. Megint máshol nem december hatodikán ajándékozták meg a gyerekeket, hanem Márton-napon – picit ahhoz hasonlóan, mint nálunk „Mikuláskor”, vagyis Szent Miklós napján.

Írországban ellenben a ludak helyett a kakasok retteghettek e naptól, hiszen az volt a szokás, hogy levágták a baromfiudvar „urát”, és kivéreztették, a véréből pedig a ház négy sarkába fröcsköltek egy keveset, ami a ház lakóit óvta.

Magyarországon ennél elterjedtebb szokás volt jósolni Márton-napon. Jósoltak egyfelől az időjárásból, másfelől pedig a liba csontjából is. Mint vélték, a hideg, havas Márton napot lucskos, enyhe tél, illetve karácsony követi, míg igazán zord és kemény telet jósoltak akkor, ha enyhe idővel köszöntött rájuk november 11. Ami pedig a liba csontját illeti – itt ugyancsak az időjárásra vonatkozó jóslatokat tettek, s ha a lúd csontja rövid és barna volt, rövid és enyhe télben bíztak. Ha ellenben hosszú, fehér csontja volt a libának, havas és hideg tél elébe nézhettek hiedelmük szerint.

Érdekes vélekedés volt, hogy aki álmodik Márton napján, arra boldogság vár.

A pásztorok Márton-napon többágú vesszőt ajándékoztak a gazdáknak, akik megfizették nekik az úgynevezett rétespénzt, amit egy köszöntővel is megfejeltek. A „rítus” célja ekkor az volt, hogy mintegy hálából termékenységet varázsoltak a tisztességes gazda jószágainak. Tavasszal aztán ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. Fontos volt, hogy a Márton-vesszőnek sok ága legyen, mert mint vélték, akkora szaporulat lesz várható, amennyi ága ennek a vesszőnek van.

Ellenben Márton hetében a mosás tilos volt, ugyanis úgy hitték, marhavész lesz, ha elvégzik ezt a háztartási munkát.