Nyáron a látványos, narancsszínű szirmaival a kert dísze lehet a körömvirág, de szépsége mellett a gyógyhatásai miatt is kiérdemli a figyelmünket. Teáját, valamint a „szirmaiból” (valójában nyelves virágok) és illóolajából készült krémeket már évszázadok óta alkalmazzák egyebek mellett a bőrproblémák kezelésére.
A nyári hónapokban a nap okozta égés, télen pedig a hideg okozta bőrszárazság és cserepesedés ellen lehet a segítségünkre ez a hasznos kis gyógynövény. Ráadásul teája akár a torokfájást és a hasfájást is enyhítheti gyulladáscsökkenti hatásai miatt.
Amennyiben nagyobb sebek gyógyulását szeretnénk elősegíteni, szintén hasznunkra válhat a körömvirág, azonban fontos, hogy friss, vagy még hegesedő sebeken inkább kerüljük a használatát. Mindezeken túl antimikrobális és gombaellenes hatásai is vannak, és számos antioxidáns található benne, amely az ekcéma okozta bőrproblémák és a pattanások ellen is hatékony eszközzé teheti.
Érdekesség, hogy egy tanulmány szerint az érintett bőrterületen alkalmazott körömvirágtea-borogatás hatására a cukorbetegséggel összefüggő lábfekélyekkel küzdő személyek 78 százalékánál teljesen begyógyultak a fekélyek. Egy másik kutatás már a körömvirágtea-borogatást nem alkalmazó kontrollcsoportéval is összehasonlította az eredményeket. Eszerint, míg a körömvirágos borogatást alkalmazók 72 százalékánál tapasztaltak teljes gyógyulást, addig a kontrollcsoport alig egyharmadánál sikerült az azonos időszakban tökéletesen begyógyítani a fekélyeket.
A borogatáshoz használatos körömvirágtea elkészítése igen egyszerű: néhány evőkanál szárított körömvirágszirmot forrázzunk le fél liter vízzel, 5-10 perc után szűrjük le, majd hagyjuk langyosra hűlni. Ezután már borogathatjuk is vele az érintett bőrfelületet.
A körömvirágos krém elkészítésétől sem kell visszariadni, hiszen egyáltalán nem egy bonyolult folyamatról van szó.
Először is, szükség lesz hozzá
- 6-5 csepp körömvirág illóolajra,
- 4 evőkanál méhviasz pasztillára,
- 2 evőkanál kókuszolajra vagy shea vajra,
- 1 evőkanál szárított körömvirágsziromra,
- 2 lábasra az olvasztáshoz (egy kisebbre és egy nagyobbra), illetve
- hőálló tégelyre vagy befőttesüvegre.
Az elkészítése sem nehéz: a kisebb lábasban melegítsünk forrásig vizet, majd gyöngyöződő víz felett a kisebb lábasban olvasszuk meg a méhviaszt, adjuk hozzá a virágszirmot, a shea vajat vagy kókuszolajat, továbbá az illóolajat is. Ne melegítsük túl, hiszen azzal a körömvirágot megfosztanánk jótékony hatásaitól. Még forrón töltsük ki a tégelybe vagy befőttes üvegbe, amelyet csak akkor zárjunk le, ha már teljesen lehűlt a krém. Szobahőmérsékleten tárolva még néhány hónapon át használható marad a körömvirágkrém.
Aki a kertjében termeszt körömvirágot, a már kifejlett virágzatokat kell gyűjtenie és szárítania. Elsősorban a narancssárga vagy sötét sárgás nyelves virágokra lesz szükség, amely a külső részen található, és virágszirmokra hasonlít. A gyűjtés optimális ideje nyár közepe felé, június vége-július közepe tájékán történik, s ekkor a meleg napsugarak a természetes szárítást is megkönnyítik.