Erdei szamóca, mint gyógynövény

Az erdei szamócát a legtöbben zamatos gyümölcse miatt ismerik, pedig nemcsak csemegének kiváló, hanem gyógyhatásairól is régóta híres.

Sétáink során elsősorban erdők szélén, tisztásokon vagy cserjések közt bukkanhatunk rá erre az apró, szerény megjelenésű növényre. Évszázadok óta felbukkan a népmesékben is, hiszen a szegényebb családoknál a gyerekek gyakran gyűjtötték: szűkös időkben nagyszerű eledel volt számukra ez a gyümölcs.

Az erdei szamóca virágzása jellemzően májusban indul, és gyakran fordul elő, hogy egyazon tövön egyszerre láthatunk virágot és már pirosló termést is. A termesztett szamócához képest kisebb, gömbölydedebb gyümölcse nem kevésbé ízletes.

A bogyó magas C-vitamin- és antioxidáns-tartalmával támogatja az immunrendszert, emellett folátot és mangánt is tartalmaz. Rostban gazdag, kalóriában szegény gyümölcs, ezért a fogyókúrázók étrendjében is helyet kaphat – csakúgy, mint a boltokban kapható földi eper.

Érdekesség, hogy nemcsak az erdei szamóca termését, hanem a leveleit és gyökerét is felhasználta a népi gyógyászat. A szamócalevélből készült forrázatot gyomorbántalmak, hasfájás és hasmenés enyhítésére itták. Emellett légúti panaszok, érelmeszesedés, vesebetegségek és különféle gyulladások ellen is alkalmazták.

Mivel azonban csak teljesen megszáradt levelek biztonságosak, a gyűjtés és feldolgozás némi gyakorlatot igényel – a legegyszerűbb megoldás, ha megbízható forrásból szerezzük be a teának valót.

Az elővigyázatosság azért is fontos, mert nem minden „epernek látszó” gyümölcs ehető. Egyre több helyen találkozhatunk az indiai szamócával (más néven indiai pimpóval), amelyet sokan dísznövényként ültettek, de ma már gyakran kivadul. Ez, még ha nem is veszedelmesen mérgező növény, de semmiképpen nem nyújt gasztronómiai élményt… Leginkább a rücskösebb terméséről és a felfelé álló szárán virító sárga virágairól lehet felismerni.