Madárfürdő tapasztalatok a kertemben

Bár már évek óta teszek ki friss vizet a madaraknak, amelyben pancsolhatnak és ihatnak, ebben az évben már elképesztő forgalomra tett szert a mini „tavam”.

Valójában nem is tó ez, hanem egy alig 300 literes „kutyafürdető kád”, amelyet a dísznövényeim számára vettem. Hamar kiderült azonban, hogy a kutyám inkább a rendeltetésszerű használatban hisz, míg a madarak és apró emlősök – az ürüléknyomok alapján például nyest is – helyi ivóvíz-elosztópontként jegyezték fel maguk között. Akadt persze néhány rovar is, amely felfedezte: a méhek és darazsak a madarakhoz hasonlóan inni járnak ide, a szitakötő itt hagyta hátra a lárváját, emellett molnárpoloskák és búvárpoloskák is tiszteletüket tették.

Az idei év szokatlanul forró és aszályos hetében gondoltam egyet, és kitettem egy kis kamerát a madár- és kutyapancsoló mellé, hogy meglássam, milyen vendégei akadnak a közel 40 fokos hőségben.

Összesen nagyjából 65 percnyi felvételem lett, de sajnálatos módon ebből alig húsz perc készült a legmelegebb – déli – órákban, ugyanis a kamerám feladta a harcot a hőséggel szemben, és önnön védelme érdekében röviddel 19 perc után kikapcsolt. Sebaj! Este újból a helyére került, így néhány kései vendég is lencsevégre került.

Legnagyobb számban persze a verebek képviseltették magukat, de tengelicek, barázdabillegetők, balkáni gerlék és zöldikék is rendszeresen megfordulnak itt. Számomra talán egy fiatal feketerigó hűsölése volt a legmegkapóbb: valószínűleg ez volt élete első nyara, és egyik első tapasztalata a szinte elviselhetetlen hőség. Bár a videót megvágtam, a madárka hosszú perceken át pihegett és hűsölt a kevéske vízben, közben kitátott csőrrel próbálta lehűteni a testét.

Mi lesz a madarakkal nyáron?

Sokan szeretnek télen madarakat etetni, pedig az jóval kevésbé „élet-halál kérdés”, mint az itatás – függetlenül az évszaktól.

Nyáron a hőség és a szárazság egyre gyakoribb jelenség az országban. Csak hogy egy példát említsek: a patak, amely a településen folyt keresztül, már jó ideje sziklaszilárd, poros mélyedéssé redukálódott. Néhány béka a betonozott vízelvezető árkokban talál most menedéket, darazsak hemzsegnek a víz körül, a madarak is egymást váltva oltják itt a szomjukat. A bőséges víz, amely korábban sok helyen a táj természetes része volt, mára számos állat számára nehezen fellelhető erőforrássá vált. Mindezek mellett a háztáji állattartás is visszaszorulóban van: míg korábban a tyúkok, lovak vagy sertések itatója mindig tartogatott némi vizet, ma már sok helyen legfeljebb a kutyák és macskák vizestálja maradt.

A vízhiány mellett más veszélyforrások is megjelentek. Sok kertben tulajdonképpen van víz, éppen csak olyan formában, amely az állatok vesztét jelentheti. A medencék csalogatóak lehetnek a rekkenő hőségben szomjazó állatok számára, arra viszont kevesen gondolnak, hogy ha véletlenül beleesnek, kikászálódni már nem tudnak belőlük.

Többször is hallottam olyan esetről, amikor madarak vagy sünök medencébe esve pusztultak el, és én magam is találtam már élettelen verebeket, illetve más apró állatokat például lovaknak kitett fémkádakban. Ez utóbbi helyzet legtöbbször megelőzhető, ha a víz felszínére vagy a vízbe teszünk néhány ágat vagy egy deszkát, amelyet az állatok kapaszkodóként használhatnak.

Még veszélyesebbek azonban a fedetlenül hagyott esővízgyűjtő hordók – sajnos ezek nemcsak a nagyobb állatokra, hanem akár a gyerekekre is veszélyt jelenthetnek.

A madarak itatása

Aki segíteni szeretne a madaraknak, könnyen megteheti ezt akár a nyári hőségben, akár télen, amikor sok helyen befagy a legtöbb elérhető víz.

Egy szélesebb virágcserép-alátét vagy egy régi sütőtál például tökéletes madárpancsoló lehet, azonban a vizet minden nap cserélni és pótolni kell. A túlzottan mély edényekkel érdemes óvatosnak lenni, mert a kistestű madarak ezekbe sajnos belefulladhatnak – egy 5–6 centiméter mély pancsoló bőven elegendő. Ha ennél mélyebb az edény, akkor egy keresztben biztonságosan megtámasztott ággal vagy egy sziklából kialakított kis „szigettel” lehet megelőzni a madarak vízbe fulladását.

Az ilyen kisebb itatókat személy szerint szeretem rendszeresen tisztítani és időnként fertőtleníteni is, hiszen ahol nagyobb számban jelennek meg állatok, ott mindig megnő a fertőzések terjedésének kockázata.

A téli hónapokban a fentiekhez képest csak annyi változik, hogy ilyenkor az itatókban akár naponta többször is érdemes megbizonyosodni arról, nem fagyott-e be a víz.

A kisebb madárpancsolók mellett kisebb-nagyobb kerti tavacskákkal is sokat lehet segíteni a helyi vadvilágnak. Ezeknél is fontos, hogy a partjuk lehetőleg ne legyen túl meredek, és még a fokozatosan mélyülő tavaknál is legyen olyan felület, amelyen az állatok kapaszkodni tudnak. A csúszós fólia vagy a sima beton gyakran halálos csapdába ejti az állatokat, mert nem találnak rajtuk fogást.