A középkorból, sőt, már korábbról is maradtak fenn olyan tintareceptek, amelyek fő alapanyaga a tölgygubacs volt. A túrázók már jól ismerhetik a fák ágain, levelein növő gömbszerű képződményeket, amelyekből legtöbbször már kikeltek a gubacsdarazsak, mire a földön összegyűjthetjük őket.

A gubacsokról

A tölgyek gubacsai azért ilyen jók a tinta elkészítéséhez, mert többségük sok tannint tartalmaz. Ezt a keserű anyagot egyébként éppen a rovarok ellen veti be a növény, hiszen a hernyók nem szívesen fogyasztják a fa leveleit, miután azokban kellő mennyiségű tannin halmozódik fel. A gubacsokban pedig még ennél is koncentráltabban van jelen ez az anyag.

Nemcsak a tölgyön vannak gubacsok, de sok más növényen is – illetve, a tölgyet is többféle gubacsdarázs veheti célba, aminek hatására többféle tölgygubacs is létezik. A tintakészítéshez legjobbnak az aleppói tölgy gubacsát tartották, de a Magyarországon található tölgyfák gubacsai is elég jól használhatóak. Kínában az ecetfa-gubacsot, helyenként pedig pisztáciagubacsot is használtak.

Ha még nem tudod, hol keress gubacsot, érdekes információ lehet számodra, hogy különösen a szárazságnak kitett tölgyeknél jellemző a darazsak okozta sejtburjánzások megjelenése – vagyis egy aszályosabb évben, esetleg egy szárazabb területen növekvő tölgyesben jó eséllyel akadhatsz rá tölgygubacsokra.

Bár ma már nincs nagy kereslet a tölgygubacsokra, egy időben hatalmas mennyiségeket adtak-vettek Európában. Különösen drága volt az aleppói tölgy gubacsa, aminek a legmagasabb volt a tannintartalma, s így a legsötétebb és legjobb minőségű tintát lehetett belőle készíteni.

Ezen kívül a magyarországi erdőkből is sok gubacs került más országokba, ami nem kevés mellékjövedelmet hozott az erdészek számára.

A tintáról

Maga a tölgygubacs-tinta a középkor egyik legtartósabb tintája volt, így aztán előszeretettel használták. A működése alapvetően a tannin és a a vas-szulfát reakcióján alapul, ami egészen sötétre változtatta a tintát. Mindezt kiegészítették valamilyen növény mézgájával – sokfelé cseresznyefák, szilvafák mézgáját használták –, legjobb esetben az észak-afrikai akáciákból nyert gumiarábikummal.

Igen, ez ugyanaz az összetevő, amit ma is használnak az akvarellfestékek készítésénél a könnyebb kezelhetőség és jobb tapadás biztosítására.

Bár alapvetően időtálló tintáról beszélhetünk, képzőművészek ritkábban alkalmazták. Ennek az az oka, hogy a fénynek kitett gubacstinta esetében a vas okozta korrózió jóval gyorsabban ment végbe, mint a fénytől elzárva tárolt iratok esetében. Utóbbiaknál is megfigyelhető azért a tintakorrózió, amikor is a lapok anyaga elvékonyodott, akár ki is lyukadt azokon a részeken, ahol a tinta elég rég óta rajta volt.

A tinta elkészítése

A hagyományos tölgygubacs-tintához alapvetően négy dolog kell: víz, összetört tölgygubacs, vasgálic (a kertészetekben kapható) és gumiarábikum (művészboltokban keresheted).

Arra érdemes felkészülni, hogy ez a tinta is rendkívül tud „koszolni”, szóval lehetőleg ne a legjobb ruhádban állj neki kikeverni és festeni vele. Érdemes lehet a bútorokat is védeni tőle, nehogy a kedvenc konyhaasztalodon hagyjon nyomot a tinta.

Alapvetően nem lehet azt mondani, hogy van egy „tökéletes” tölgygubacs-tinta recept, hiszen ahány szerzetes és írnok dolgozott vele, annyiféle arányt használtak. De a következő arányokkal nagyon nem lőhetünk mellé:

• 2 dl víz
• 5-6 gubacs
• 15 ml gumiarábikum
• 10 gramm vasgálic

A legelső feladat, hogy mozsárban vagy kalapáccsal (én ez utóbbit javaslom, mert a mozsárral nem kevés ideig kellett elbíbelődnöm) összetörjük a gubacsokat. Ez bizonyos fajta gubacsok esetében egyszerűbb feladat, de pont a nagymagyargubacs elég nehezen törhető.

Ezután a gubacsokat egy napra vízbe kell tenni, hogy minél több tannin oldódjon ki belőlük.

Ha eleget álltak a gubacsok, a leszűrt vízbe belekeverhetjük a gumiarábikumot és a vasgálicot. Ezzel tulajdonképpen el is készült a saját házi középkori kézműves tintánk, amit nyugodtan ki is próbálhatunk egy töltőtollal, kalligráf ecsettel vagy más hasonló eszközzel.

Mivel erősen vizes a tinta, első körben olyan vastagabb papírt ajánlok hozzá, mint például a hagyományos akvarellpapírok – de persze ha egyúttal papírt is merítettél, még izgalmasabb lehet a saját papírral kipróbálni.