A szerzetesgyümölcs gyógynövényként való felhasználása Kínában nagy hagyományokkal bír, de újabban a nyugati világ is felfedezte magának ezt a különleges növényt. Mi több, nemcsak a hagyományos kínai gyógyászatban, hanem természetes eredetű édesítőszerként is egyre nagyobb figyelmet kap. De vajon mit tud ez az apró, első pillantásra nem különösebben izgalmas termés, és valóban olyan sokoldalú, mint amilyennek tartják?
Milyen növény a szerzetesgyümölcs?
A szerzetesgyümölcs (Siraitia grosvenorii) Kína déli vidékeiről származó, a tökfélék családjába tartozó évelő kúszónövény. Eredeti neve luo han guo, de angol nyelvterületen monk fruit, vagyis szerzetesgyümölcs néven ismerik. A növény főként a kínai Guangxi tartomány hegyvidéki területein honos, ahol már évszázadok óta termesztik.
A növény hosszú, kapaszkodó indákat fejleszt, amelyek megfelelő támaszték mellett akár több méteresre is megnőhetnek. Levelei szélesek, szív alakúak, termése pedig gömbölyded vagy kissé megnyúlt, méretét tekintve nagyjából egy kisebb almáéhoz hasonlítható. A friss gyümölcs zöld, éretten pedig sárgás-barnás színűvé válik. A kereskedelemben leggyakrabban szárított formában találkozhatunk vele.
Őshazájában elsősorban a szubtrópusi, hegyvidéki környezetet kedveli. A termesztési területek jellemzően 200–800 méteres tengerszint feletti magasságban találhatók, ahol a meleg, párás levegő, a bőséges csapadék és a jó vízelvezetésű talaj kedvez a fejlődésének.
Sajnos a fenti körülményeket a mi éghajlati viszonyaink mellett szinte lehetetlen volna szabadtéri termesztés mellett biztosítani, így nem is jellemző a szerzetesek körtéjének ültetése sem a kertekben, sem pedig az ültetvényeken.
Zárt helyen ellenben inkább a növény robosztus növekedési üteme, az indák sokasága és azok meglepő – akár 4-5 méteres – hossza, illetve az akár 1-2 méter mélyre nyúló gyökerek teszik nehézkessé.
A szerzetesek körtéje a hagyományos kínai orvoslásban
A szerzetesgyümölcs, eredeti nevén luo han guo, több évszázada ismert alapanyaga a hagyományos kínai gyógyászatnak. Leginkább a légutakhoz kapcsolódó panaszok esetén használták: megfázás, torokfájás, száraz köhögés és a torok irritációjának enyhítésére fogyasztották. Egyes hagyományos felhasználási módokban emésztési panaszok esetén is szerepet kapott.
A neve is mutatja, hogy milyen nagy megbecsülésben részesítették, hiszen a luo han guo kifejezés nagyjából annyit tesz: arhat gyümölcs. (A kelet-ázsiai buddhizmusban a tizennyolc arhat olyan megvilágosult tanítványokat jelöl, akik a tant védelmezik és őrzik.)
Megkóstoltam a szerzetesek körtéjét – ilyen volt az élmény
Tekintve, hogy úgyis náthás voltam, elhatároztam, hogy teszek egy próbát a szerzetesgyümölccsel.
A növényt szárított formában lehet kapni – ugyan nem túl olcsó, de egy-egy termésből bőven kijön 4-5 adag erős tea is.
Az első élményem a keményebb héj volt, amely meglepően könnyűnek tűnt kézbe véve. Nem volt nehéz feltörni a termést, benne pedig igazán vékonykára száradt gyümölcshús és magok egész sora várakozott. Ebből törtem le kisebb darabokat, amelyekből azután forrázással készítettem teát.
A tea íze nem igazán emlékeztetett egyetlen nálunk ismert herbateáéra sem – inkább egyes édeskés-savanykás kínai levesek aromája jutott róla eszembe, csak éppen sokkalta édesebb formában.
A teát lassan elkortyolva tapasztaltam némi torokfájást enyhítő hatást, bár talán inkább csak átmenetinek tűnt a javulás. Persze, egyetlen kóstolásból és saját tapasztalatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de mindig szívesen kóstolok hagyományosan alkalmazott gyógynövényeket, ha alkalmam nyílik rá.
A szerzetesek körtéje mint édesítőszer?
Napjainkban szinte állandó kérdés, hogy mivel lehetne kiváltani a sokak által kedvelt édes ételekben lévő rengeteg cukrot. Ahogyan arról egy korábbi cikkben is olvashatsz, még az ismert édesítőszerek egy részének is lehet hátulütője vagy kockázata, ami miatt nem feltétlenül olyan egészségesek, mint azt sokan gondolják.
A szerzetesgyümölcs esetében az édességért elsősorban a mogrozidok felelnek. Ezek közül a mogrozid V különösen érdekes: édessége a szacharózénak akár körülbelül 250-szerese is lehet. A vegyületek ráadásul a szervezetben csak kis mértékben szívódnak fel, így az ezekből készült kivonatok gyakorlatilag kalóriamentes édesítőként használhatók.
Itt azonban érdemes egy apró különbséget tenni. A boltokban kapható szerzetesgyümölcs-alapú édesítőszerek általában nem egyszerűen a szárított gyümölcsből állnak, hanem annak feldolgozásával, vizes kivonásával és a mogrozidok koncentrálásával készülnek. Egyes termékekben más édesítő- vagy hordozóanyagokat is találhatunk, ezért vásárlás előtt nem árt megnézni az összetevők listáját.
Persze, attól még nem lesz valami feltétlenül egészséges, hogy természetes eredetű. A mogrozidokkal kapcsolatban számos laboratóriumi és állatkísérletes kutatás született, de az emberi szervezetre gyakorolt hosszú távú hatásokról egyelőre viszonylag korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság korábbi értékelése sem tudott egyértelmű következtetést levonni a szerzetesgyümölcs-kivonat élelmiszer-adalékanyagként történő felhasználásának biztonságosságáról, mivel a benyújtott adatok nem bizonyultak elegendőnek.
A növény termesztése ráadásul meglehetősen helyhez kötött, és a kereskedelmi édesítőszerek előállítása is feldolgozóipari hátteret igényel. Így bár a szerzetesgyümölcs érdekes alternatívát jelenthet a hagyományos cukor kiváltására, egyelőre nem valószínű, hogy a teljes termés széles körben elterjedt, mindennapi édesítőszerünkké válik. A belőle készült kivonatoknak viszont már most is megvan a maguk helye az élelmiszeriparban.
Kiknek nem ajánlott a szerzetesgyümölcs fogyasztása?
Bár a szerzetesgyümölcsöt általában jól tolerálható élelmiszernek tartják, néha nem árt az óvatosság. Különösen igaz ez a várandós és szoptató nőkre, valamint a kisgyermekekre, hiszen ezekben a csoportokban még kevés megbízható adat áll rendelkezésre a rendszeres, nagyobb mennyiségű fogyasztás biztonságosságáról. Aki valamilyen krónikus betegség miatt rendszeresen gyógyszert szed, annak szintén érdemes egyeztetnie kezelőorvosával, mielőtt koncentrált szerzetesgyümölcs-kivonatot vagy ilyen összetételű édesítőszert kezdene használni.
Az érzékeny emésztésűeknél az sem mindegy, milyen formában kerül a szervezetbe a növény. Maga a gyümölcs és a belőle készült kivonat nem feltétlenül okoz panaszt, a kereskedelmi forgalomban kapható édesítőkeverékek azonban más összetevőket, például cukoralkoholokat is tartalmazhatnak, amelyek egyeseknél puffadást vagy hasmenést válthatnak ki. A ritka, de lehetséges egyéni túlérzékenységi reakciókra is érdemes figyelni: ha fogyasztása után szokatlan tüneteket tapasztalunk, ne próbálkozzunk újabb adaggal.
Fontos tehát, hogy a természetes eredetű édesítőszer sem jelent automatikusan kockázatmentes választást. A szerzetesgyümölcs esetében ráadásul a hosszú távú emberi fogyasztás hatásairól még további vizsgálatokra van szükség.



