Egyre több helyen találkozom fügekaktuszokkal – vagyis medvetalpkaktuszokkal – az országban, gondolom azért, mert különlegessége, szép virágai és egyszerű gondozása miatt a kertbarátok vonzónak találják a növényt. Valóban nem nehéz gondoskodni róla, de néhány dolgot azért nem árt tudni!
A fügekaktuszoknak több faja is létezik, melyek némileg eltérő igényekkel rendelkeznek, de közös bennük, hogy nagy szükségük van a sok napfényre, és – az itthon elterjedt fajok – többnyire elviselik az átlagos téli időjárási viszonyokat is.
A medvetalpkaktuszok az amerikai prérin őshonosak, egészen Kanadától Mexikóig több fajuk is fellelhető. Ehető terméséért az Oputina ficus-indica nevű fügekaktuszt termesztik is, aminek hatására invazív fajként is megjelent Afrika déli részén, Ausztráliában, valamint egyes más, melegebb éghajlatú területeken is.
Sajnos, ha nem vigyázunk, a fügekaktuszok hazánkban is invazívan kezdhetnek terjedni, amit mindenképpen figyelembe kell vennünk, ha ilyen növény beszerzését fontolgatnánk. Erről egy másik cikkben írtam már korábban, amit ITT lehet elolvasni.
A medvetalpkaktuszok egyik legkedveltebb tulajdonsága a valóban lenyűgöző viráguk, amely június-júliusban jelenik meg a növényen, ám sajnos viszonylag hamar el is tűnik. Sebaj: ősz felé megjelennek a termések, amelyek fajtól függően zöldes, sárga, narancsos, vörös, de akár lilás színűek is lehetnek. A virágok egyébként szintén lehetnek sárgák, de egyes, errefelé ritkábban látható fajok esetében vörösesek, lilásak is.
A fügekaktuszok roppant egyszerűen szaporíthatóak dugványról, de akár magról is meg lehet próbálkozni a szaporításukkal. Ez esetben tavasz végén érdemes csíráztatni.
Fontos, hogy jó vízáteresztő talajba kerüljenek, és árnyékos, félárnyékos helyekben ne is gondolkozzunk, hiszen ezek a kaktuszok valóban a teljes napfényt igénylik a tökéletes növekedéshez.
Az öntözésükre sem kell sok gondot fordítani, hiszen akár egy hónapig is kényelmesen elvannak víz nélkül, sőt, átlagos nyarakon bőségesen elég nekik a lehullott csapadék mennyisége is. Ha pedig túl sokat esik, és a talajban sok nedvesség marad, akár rothadásnak is indulhatnak.
Télen a kaktuszok többsége jól elvan a kertben is, a hidegtől csak akkor károsodnak, ha a talaj, illetve a cserépben a földjük ázott, nedves, és így érik a fagyok a növényt. Bevinni tehát nem kell a lakásba a legtöbb fügekaktuszt, de természetesen a melegebb éghajlaton honos (pl. mexikói) fajok ez alól kivételt képeznek.
Az már első ránézésre is jól látható, hogy óvatosan kell a kaktuszok közelébe menni, hiszen hatalmas tüskékkel védik magukat. Csakhogy, a nagy tüskéknél is kellemetlenebbek tudnak lenni az apróbbak, amelyeket szemmel talán nehéz is észrevenni esetenként. Emiatt mindenképpen javasolt kesztyűt húzni a növény esettleges ritkításakor.
Ha úgy látjuk, hogy a kaktusz megjelenik a kert olyan részein, ahová nem terveztük ültetni, mindenképpen minél hamarabb el kell távolítani onnan, méghozzá lehetőleg úgy, hogy az egész tő kikerüljön a talajból. Erre azért van szükség, mert invazívan terjedhet az „elszabadult” kaktusz hazánkban is.
Az ilyen módon eltávolított kaktusztövet semmiképpen ne a zöldhulladék közé helyezzük, hiszen – mint arról már szó esett – könnyedén szaporodik vegetatív módon. Ajánlatos ehelyett olyan módszert választani, amely elpusztítja a növényt.
