Nem olyan régen eszembe jutott a közismert mondóka, miszerint „ángyom sütött rétest”. Azért persze nem árt tudni, hogy ki is ez a szorgos „ángy”: valamiféle…
Ki ne szeretne dús, egészséges hajkoronát? A cél ugyan sokak szeme előtt lebeg ott, de éppenséggel előfordulhat olyan eset is, amikor éppen azzal teszünk rosszat…
A habos-babos sütemények mellett ne feledkezzünk meg erről az egyszerű, de nagyszerű desszertről sem! Aki nem ismeri a receptjét, itt megtalálja.
Ezúttal egy könnyen elkészíthető, grízes, kekszmorzsába borított gombóc receptjét hoztam, és elárulom azt is, hogy miért esik szét a túrógombóc, ha nem figyelünk oda egyetlen…
Nehéz, de nem lehetetlen elkerülni, hogy a konyhai tevékenységek során sok hulladék keletkezzen. Néhány apró lépéssel közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy zero waste konyha révén segítsd…
A szülők egyre gyakrabban feledkeznek meg arról, hogy a gyerekek nem elsősorban különórákon és óvoda utáni foglalkozásokon, hanem a játék során tanulnak leginkább.
Van az úgy, hogy semmilyen húsra sem vágyunk igazán, hanem valami könnyedebb ételre fáj a fogunk. Ilyen esetekre ajánlom például ezt a sörbundás karfiolt is,…
Morzsoljuk csak el azt a meghatottságban született könnycseppet, és nézzük, mi mindennel árthatunk akaratlanul is a madaraknak…!
Élt egykor régen, nagyon régen egy idős ember, aki feleségével és három lányával osztotta meg otthonát. Egy nap fiatal vadász vetődött a sátruk közelébe –…
Már az észak-amerikai indiánok is jól ismerték a csodaszép bíbor kasvirágot, ami a kertek egy tetszetős díszévé válhat. És még a beporzókat is vonzza!